Ön tudna találni egy Trabantot és egy oroszlánt fél nap alatt Budapesten?
Egy város, öt óra, huszonöt kihívás: így játszottunk élő Bingót Budapesten.
Egy város, öt óra, huszonöt kihívás: így játszottunk élő Bingót Budapesten.
Egyértelmű a hatalom szándéka, az ellenzéki vezetésű városok ellehetetlenítése. Miközben teljes iparágak haldokolnak, tízezrek vesztik el a munkájukat, családok mennek tönkre, a kormány pártpolitikai alapon osztogatja a milliárdokat – írja Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, budapesti főpolgármester. A miniszterelnök kedvenc települése, Felcsút, egymaga több támogatást kapott, mint az összes ellenzékű vezetésű város.
Mindössze hat évet élt, de máig legendás híre van a Tilos az Á-nak. A 90-es évek első felének legfontosabb helye volt, ahol együtt bulizott az akkori belügyminiszter a Fidesz tagjaival, ahol rendszeresen fellépett a még ismeretlen Quimby vagy Kispál és Borz, ahonnan a Tilos Rádió indult. A hely alapításában nagy szerepe volt holland házfoglalóknak, egy lakásnyeremény-betétnek, a jószerencsének és mindenekelőtt a rendszerváltás utáni bizakodó légkörnek. Az egykori alapító szerint nem jó ötlet ugyanezzel a névvel most újranyitni, Interjú Németh Vladimirrel, vagy ahogy mindenki ismeri, Vovával.
Elégedetlen a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatos tervekkel Vitézy Dávid, az állami Budapest Fejlesztési Központ vezetője. A Városháza már válaszolt is a felvetésekre.
Az önkormányzatok helyzetéről tartott konferenciát a Republikon Intézet. Kiderült, hogy a megyei jogú városok vezetőinek találkozói után a polgármesterek attól tartanak, a kormány több hatáskört elvon tőlük, abban pedig teljes az egyetértés, hogy a legnehezebb év most következik.
Nem bontják le teljes egészében a Krisztinavárosban található, történelmi jelentőségű vendéglátóhely épületét.
Megfelezik az autóknak hagyott helyet a párizsi Champs-Élysées-n, hogy a gyalogosoknak és a fáknak minél több tér jusson. 90 milliárd forintnyi kiadással számol Párizs városvezetése a 9 évig tartó munka elején.
Mi volt a legjobb dolog 2020-ban? Kijutott a magyar válogatott az Európa-bajnokságra? Magyar kutató segítségével, egy év alatt kifejlesztették a koronavírus elleni oltást? Ugyan! Én 39 évesen megvettem életem első bringáját.
Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is kikéri magának az iparűzési adó csökkentését.
A háttérben az húzódhat, hogy az önkormányzati cég nehéz anyagi helyzetben van.
A képeken jól néz ki az a pár TEK-es, akit kivezényeltek, de valójában szinte lehetetlen úgy sétálni a fővárosban este nyolc után, hogy bárki is hozzánk szóljon. Riport a kijárási tilalom első napjáról.
A tömött villamosoktól az ürességtől kongó villamosokig.
Egy új, kommunikációs szokásokat kutató felmérés szerint a városi ember többet telefonál és kiterjedtebb baráti, ismeretségi körökkel rendelkezik, mint a vidéken lakók.
Az általános vélekedéssel szemben városban élni jóval veszélytelenebb, mint vidéken az Egyesült Államokban - áll egy friss tanulmányban.
Miért lesz elhízott, terméketlen, depressziós az, aki nagyvárosban él? Mindemellett a rákos megbetegedésre is nagyobb esélyük van ezeknek az embereknek. Hol jobb élni, egy nyűzsgő városban vagy egy csendesebb vidéki helyen? A Daily Mail terjedelmes cikket szánt a témának, ebből ragadtunk ki néhány adatot.
Egy új brit kutatás tanúsága szerint a tbc- és leprafertőzés valószínűségét csökkentő génvariáció sokkal gyakoribb az olyan népesség körében, amely hosszú ideje urbánus településeken él.